Miért működnek az én agyamban még mindig a szocialista egészségügyi ellátás idejéből fennmaradt emlékkövületek? Amikor például a katonaorvosból 1945 után körzeti orvossá lett P. doktor üvöltve kérte ki magának, ha a beteg félénken, név szerint egy bizonyos gyógyszert szeretett volna feliratni. Vagy amikor az orvos keményen leteremtette a beteget azért, mert csak hetek múlva jelentkezett saját vagy hozzátartozója panaszára orvoslást keresve. Abban a nemtudommit hirdető reklámban is az a néni ilyen tapasztalatokkal élt le vagy negyven évet, ezért kérdezi olyan hitetlenül az unokáját: "Miért, lehet kérni, hogy az orvos milyen gyógyszert írjon fel?" Nekem is hasonló emlékképeim vannak 30-40 évvel ezelőttről, ezért még mindig azt hiszem, majd kapok én a fejemre a hasonló akciókért.
No de hol vagyunk már ettől? Ma meg lehet tárgyalni az orvossal, hogy esetleg nem kellene-e X gyógyszer helyett Y pirulát szedni, hogy milyen szakrendelésre küldjön el, vagy hogy ez vagy az a tünet nem véletlenül ettől vagy attól a betegségtől van-é (ez, az, ettől, attól behelyettesítendő a konkrét tünettel és betegséggel). Régen volt laborvizsgálat és kontroll? Efölött nagyvonalúan átsiklunk, mintha el sem hangzott volna.
Persze tudom én, hogy ez nem általános jelenség. Az én háziorvosnénim például félévente szigorúan elküld vérvételre és az egyéb szűrővizsgálatokra is rendszeresen magától adja a beutalókat, sőt a koleszterincsökkentő pirula védelme érdekében még bizonyos szemléltető eszközként szolgáló gumicsöveket is le szokott kapni a polcról és az orrom elé tartva kopogtatja őket, velük illusztrálva, milyen állagú az egészséges, lerakódásmentes és milyen a koleszterinlerakódástól érintett ér. De úgy látszik, sok orvos hamar elfásul, nem harcol a beteggel, nem győzköd, nem szid, nem figyel oda.
Nem irigylem őket, különösen most nem, amikor mindenféle elmebeteg rendelkezést akarnak rájukkényszeríteni, mert ha nem, akkor dádá lesz, engedélymegvonás, egyebek. És annak ki fogja meginni a levét? Ha, tegyük fel, bizonyos számú háziorvos elveszti az engedélyét a dádázás következtében? Csakis mi, felebarátaim, mi, akik állítólag túl sokat járunk orvoshoz. Világos: ha nem lesz annyi orvos, nem lesz hova járnunk úri jókedvünkben traccsolni. Fene a jódógunkat.
No de hol vagyunk már ettől? Ma meg lehet tárgyalni az orvossal, hogy esetleg nem kellene-e X gyógyszer helyett Y pirulát szedni, hogy milyen szakrendelésre küldjön el, vagy hogy ez vagy az a tünet nem véletlenül ettől vagy attól a betegségtől van-é (ez, az, ettől, attól behelyettesítendő a konkrét tünettel és betegséggel). Régen volt laborvizsgálat és kontroll? Efölött nagyvonalúan átsiklunk, mintha el sem hangzott volna.
Persze tudom én, hogy ez nem általános jelenség. Az én háziorvosnénim például félévente szigorúan elküld vérvételre és az egyéb szűrővizsgálatokra is rendszeresen magától adja a beutalókat, sőt a koleszterincsökkentő pirula védelme érdekében még bizonyos szemléltető eszközként szolgáló gumicsöveket is le szokott kapni a polcról és az orrom elé tartva kopogtatja őket, velük illusztrálva, milyen állagú az egészséges, lerakódásmentes és milyen a koleszterinlerakódástól érintett ér. De úgy látszik, sok orvos hamar elfásul, nem harcol a beteggel, nem győzköd, nem szid, nem figyel oda.
Nem irigylem őket, különösen most nem, amikor mindenféle elmebeteg rendelkezést akarnak rájukkényszeríteni, mert ha nem, akkor dádá lesz, engedélymegvonás, egyebek. És annak ki fogja meginni a levét? Ha, tegyük fel, bizonyos számú háziorvos elveszti az engedélyét a dádázás következtében? Csakis mi, felebarátaim, mi, akik állítólag túl sokat járunk orvoshoz. Világos: ha nem lesz annyi orvos, nem lesz hova járnunk úri jókedvünkben traccsolni. Fene a jódógunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése