Szerintem az élet

Ma egy kis fellélegzés van, mert javulás mutatkozik és bár nem akarom magam illúziókba ringatni, de mégis, hátha, vagyis hátha mégse ... Azért kár, hogy tegnap nem szóltam semmit, amikor a dokinéni azt fejtegette nekem, hogy szerinte Anyu feladta és az, hogy nem eszik, az élni nem akarás jele stb. stb. - na mármost, ő nem tudhatja, de én ismerem anyámat, mit mondjak, nem egy feladós típus. Az eddigiekhez képest ma fényévekkel jobb állapotban volt, élénk szemekkel tekingélt, mindenre értelmesen és logikusan válaszolt, emlékezett mindenkire, akiket említettem neki, nem fulladt, csak egy kicsit rossz kedve volt, de kinek lenne jó kedve az ő helyében? Mindenesetre amikor nem sikerült elsőre becsuknom az ablakot, úgy rámszólt három méterről, hogy "jobban!", mint annak a rendje, majdnem elröhögtem magam napok óta először. Ja, és amikor neki már elég volt a négy kanál tökfőzelék, amit megetettem vele, akkor rámparancsolt, hogy "egyél, mert nekem már nem kell!" (hogy ez hogy jutott eszébe, nem tudom, de megnyugtattam, hogy mindjárt eszem, csak elmosom az evőeszközt, azután pedig a dolog feledésbe merült).

Na szóval, azért még nincs happy end és az alagút vége sem látszik, de a helyzet sokkal jobb, mint eddig a héten bármelyik nap volt. Úgyhogy merő önző túlélési stratégiából kifolyólag és mert ez az éjszaka úgyis egy órával hosszabb lesz, muszáj kicsit mesélnem azokról a településekről, melyeken naponta kétszer átutazom, mert ki tudja, lesz-e még kedvem hozzá, vagy a kellemetlen élmények elmossák ezeket.

Felcsút - Alcsútdoboz - Vértesacsa - Lovasberény. Rajtuk kanyarog keresztül a busz. Szép helyek mind, de nagy különbségek vannak köztük. Láthatóan a leggazdagabb, legfejlettebb Felcsút. Biztos vagyok benne, hogy ez nem véletlen, hiszen volt nekünk egy miniszterelnökünk, ha még emlékszik valaki arra, hogy ő odavalósi és nyilván a fejlesztésben nagy szerepe volt annak a négy évnek. Minden nagyon rendezett, sok a vállalkozás, telephely és sok az új építésű, modernebb formájú ház. Ugyanakkor megmaradtak és szépen tatarozottak a régiek is. Természetesen van nagy focipálya, hozzátartozó épületekkel, mivel saját csapata van a falunak, a Felcsút SE.
Alcsútdoboz már így ránézésre is sokkal szegényebbnek látszik. Főleg régi házakból áll, ráadásul az a legfurcsább, hogy szinte minden ötödik-hatodik házon kint van az "Eladó" tábla, valamiért nagyon menekülnének onnan az emberek. Pedig például az utcai vízelvezetés Felcsúthoz hasonlóan itt is irigylésre méltóan tökéletesen van megoldva: stabilan kiépített árkok, minden házhoz díszburkolattal kirakott szép bejáró hidak vannak kiépítve (néztem is, hogy ha ez nálunk így lenne, pedig mi város vagyunk, ez meg egy kis falu). Van arborétum is, nagy bekerített természetvédelmi terület, amelyet úgy látszik, látogatnak is, ma délelőtt például épp akkor tódult be egy nagy csapat turista a kapun, amikor a busszal elhaladtunk a bejárat előtt.
Vértesacsa az egyetlen a négy közül, ahol a falu névtáblája alatt németül is ki van írva a neve: Atscha. Amolyan egyutcás falunak néz ki, aztán a térképen megvizsgálva kiderül, hogy van még pár utca, de a főútvonal jobb és bal oldalán tényleg csak egy-egy házsor van.
De mind közt a legérdekesebb Lovasberény. Amikor először mentem végig rajta a busszal, meglepve láttam, hogy egy faluhoz képest milyen nagy zsidótemetője van. Utánanéztem a neten és kiderült, hogy a háború előtt több környező falu zsidó hitközségei is Lovasberényben temetkeztek, majd pedig '44-ben a vidék izraelita lakossága a Holocaust áldozatául esvén, a temető pusztulásnak indult és az évtizedek folyamán a sírokat valóságos erdő nőtte be. Mígnem a kilencvenes években valami németországi testvértelepülési kapcsolat révén támogatókra talált a falu és helyrehozhatták a temetőt, melyet műemlékké is nyilvánítottak.
Aztán ott van Lovasberényben a Cziráky-kastély, melynek utolsó nagy átalakítását Ybl Miklós tervezte. Már a látvány is érdekes: egy nagy füves területen ott áll egy kúriaszerű épület, az épülethez vezető út elejét két kőoroszlán őrzi, távolabb pedig egy kicsi templom, inkább kápolna, amely szintén a kastélyhoz tartozott valamikor. A kastélynak U-alakban hátrafelé is húzódnak szárnyai, de az elülső front nem túl széles. Viszont a homlokzaton tympanon van, melyet oszlopok tartanak, - ha az épületet az eredeti állapot szerint renoválnák, igazán mutatós lenne. Most láthatóan csak állagmegóvásra futja, de legalább nem romlik tovább.

A főútvonalon mindenhol fából készített irányjelző táblák jelzik az utcákat és a látnivalókat. Ahol pedig véget ér a falu, egy faragott fatáblára ez van vésve: Isten áldja!
Egyszóval, nekem útközben Lovasberény tetszik legjobban. És elgondolkodtam, elnézve ezeket a településeket, hogy mitől emberközelibbek ezek mind, mint a mi városunk? Miért tetszik jobban a szerény Alcsútdoboz központja a maga rendezettségével, mint a mi "városközpontunk", ahova most például nagyhirtelen rengeteg díszburkolatos járdát, szuper-utat, na meg egy elfuserált billikomra emlékeztető márványvirágot (?) tettek, aminek csak az jelzi az 56-os emlékmű mivoltát, hogy köréje van rakva ez a szöveg: "Egy nép azt mondta, elég volt!" - mert máskülönben soha rá nem jövök, mi akar az lenni. Szóval, mitől emberibb a falu, mint ez a se-nem-falu se-nem-város képződmény? Tán attól, hogy nem is akar erején felül város lenni, meg tán attól, hogy az ott lakók a magukénak érzik. De hogy mi itt hogyan érezhetnénk a magunkénak ezt a senemfalusenemvárost, azt nem tudom.

Csók mindenkinek! És ha lehet, menjetek el egyszer Lovasberénybe! Meg ha már ott vagytok, akkor Felcsútra, Alcsútdobozra és Vértesacsára is. Érdemes.