Nyár van, nyár, hiába közelít az október, és az időjósok szerint az elkövetkező másfél héten így is marad. Nagyon helyes, ha már éghajlatváltozás, meg globális akármi, akkor ne csak az extra viharokat kapjuk belőle, hanem élvezzünk valami pozitív extremitást is.
Ma ismét bent jártam a fővárosban, óriási élmény volt, mint mindig, a Körtér környéke feltúrva, a 47-es villamos valahol lent a Skálától két saroknyira áll meg a Fehérvári úton és onnan a nép hosszú tömött sorokban baktat tovább, ez is nagy élmény.
És ki nem állhatom, amikor egy orvosi rendelő várójában állandóan szól a falra szerelt hangszóróból a zene. Finoman, nem túl hangosan, az igaz és mindig valami olyan cd-t tesznek be, melyen ismert számok zenekari feldolgozása hallható, karácsony előtt persze karácsonyi dalok átirata, szóval, a szándék biztosan nemes, de engem halálosan zavar, hogy belépek és attól kezdve meg van szabva nekem és a többi sorstársnak is, hogy mit hallgassunk, sőt egyáltalán, hogy hallgassunk valami zenét. Muszáj ezt? Nem hiszem, hogy a mellettem ücsörgő nénik-bácsik annyira élveznék, ők inkább beszélgetni szeretnének, de a fiatalabbakon sem látok soha alélt gyönyörűséget, mert őket viszont az érdekli, mikor jön ki az éppen soros páciens, hogy haladjon a sor előre. Ennél csak az a rosszabb, amikor a nagy szakrendelőben minden részleg előtt tévékészülék van jó magasan a fali konzolra helyezve, amelyen aztán orrba-szájba megy, és megy, és megy vég nélkül a legutoljára beállított kereskedelmi adó Havas Henrikkel, nyelvleckével, Receptklubbal, Tv-Shopos Leóval, de a legszörnyűbb, amikor filmekkel, ami aztán végképp ízlésfüggő és kifejezetten zavaró tud lenni egy amúgy is stresszes várakozás közepette.
Viszont hazafelé nyári napsütésben és mégis őszi színekben pompázott a vidék, a képet csak az rontotta, hogy Törökbálint mellett egy legalább kilométeres hosszban sikerült megint kiirtani egy zöld területet, nehogy megártson a sok levegő, meg klorofill, meg minden jóság. Inkább feltöltötték, lebetonozták, ész nélkül forgolódnak rajta és körülötte a munkagépek, láthatólag valami éktelen nagy beruházás alakul ott, ki tudja, miféle centrum vagy vállalat épül, mindenesetre csupa beton minden, úgyhogy akármi is emelkedik majd a betonalapokon, a természetnek ott már annyi.
Nem tudom, miért, de hazafelé végig ezt duruzsolta valami belső hang a fülemben:
Ma ismét bent jártam a fővárosban, óriási élmény volt, mint mindig, a Körtér környéke feltúrva, a 47-es villamos valahol lent a Skálától két saroknyira áll meg a Fehérvári úton és onnan a nép hosszú tömött sorokban baktat tovább, ez is nagy élmény.
És ki nem állhatom, amikor egy orvosi rendelő várójában állandóan szól a falra szerelt hangszóróból a zene. Finoman, nem túl hangosan, az igaz és mindig valami olyan cd-t tesznek be, melyen ismert számok zenekari feldolgozása hallható, karácsony előtt persze karácsonyi dalok átirata, szóval, a szándék biztosan nemes, de engem halálosan zavar, hogy belépek és attól kezdve meg van szabva nekem és a többi sorstársnak is, hogy mit hallgassunk, sőt egyáltalán, hogy hallgassunk valami zenét. Muszáj ezt? Nem hiszem, hogy a mellettem ücsörgő nénik-bácsik annyira élveznék, ők inkább beszélgetni szeretnének, de a fiatalabbakon sem látok soha alélt gyönyörűséget, mert őket viszont az érdekli, mikor jön ki az éppen soros páciens, hogy haladjon a sor előre. Ennél csak az a rosszabb, amikor a nagy szakrendelőben minden részleg előtt tévékészülék van jó magasan a fali konzolra helyezve, amelyen aztán orrba-szájba megy, és megy, és megy vég nélkül a legutoljára beállított kereskedelmi adó Havas Henrikkel, nyelvleckével, Receptklubbal, Tv-Shopos Leóval, de a legszörnyűbb, amikor filmekkel, ami aztán végképp ízlésfüggő és kifejezetten zavaró tud lenni egy amúgy is stresszes várakozás közepette.
Viszont hazafelé nyári napsütésben és mégis őszi színekben pompázott a vidék, a képet csak az rontotta, hogy Törökbálint mellett egy legalább kilométeres hosszban sikerült megint kiirtani egy zöld területet, nehogy megártson a sok levegő, meg klorofill, meg minden jóság. Inkább feltöltötték, lebetonozták, ész nélkül forgolódnak rajta és körülötte a munkagépek, láthatólag valami éktelen nagy beruházás alakul ott, ki tudja, miféle centrum vagy vállalat épül, mindenesetre csupa beton minden, úgyhogy akármi is emelkedik majd a betonalapokon, a természetnek ott már annyi.
Nem tudom, miért, de hazafelé végig ezt duruzsolta valami belső hang a fülemben:
Gerendás Péter: Átölel a múlt
2 megjegyzés:
A várakozás közbeni zenéről mindig a kairói repülőtér jut eszembe, ahol majdnem egy órán keresztül kellett hallgatnunk az éjszaka közepén a Korán éneklését, vagy valami hasonló vallási éneket, ráadásul rossz minőségben. A végére úgy kiborultam, hogy mire feljutott a gépre, elbőgtem magam. Mondanom sem kell, a várakozó utasok között egyetlen arab sem volt, és senki más sem látszott muszlimnak.
De szép ez a dal!
Fanika
Megjegyzés küldése