Szerintem az élet

Iskola, iskola ...

A fényképes doboz alján több más notesszal együtt megtaláltam a saját kis naptáramat 1962-ből. Érdekes darab, mert benne van a nyolcadikos második félévem és a gimnáziumi első osztály első féléve.

A nyolcadikos események külön fejezetet érdemelnek, meg egyébként is szeptember elseje van, úgyhogy felborítva az időrendet, most a gimnáziumi első bejegyzéseknél maradok. Mi mindent írtam be akkoriban?

Szeptember 3 - Hétfő: Évnyitó
- erről a napról annyira emlékszem, hogy a szokásos fehér blúz/sötét szoknyába öltözve a gimi udvarán álltam az I.A osztályosok közt és valami iszonyúan idétlen, az akkori felfogáshoz képest is korszerűtlen, vaskalapos igazgatói ünnepi beszédet hallgattam (ő volt az az igazgatónk, akinek regnálása alatt kötelező volt egyensapkában járni suliba). Közben többen megnyugodva konstatáltuk, hogy a fél osztály már az általánosból ismeri egymást: öten voltunk, akik előtte nyolc éven át egy osztályba jártunk, néhányan pedig a párhuzamos osztályból jöttek, úgyhogy az I.A tele volt ismerősökkel. Aztán bementünk a jövendő osztálytermünkbe, ott Juhász Jenő, az osztályfőnökünk eligazította a társulatot, mindenki egyenként felállt és bemutatkozott, majd pedig megpróbáltunk megjegyezni minden fontos tudnivalót, ami a következő naphoz szükséges volt. De arra emlékszem, hogy nagyon jó benyomásokkal távoztunk, tele voltunk izgalommal és mi, régi ismerősök nagy dumálások közepette csapatostul vonultunk hazafelé.
Aztán másnap beindult az élet. Ahogy elnézem a naptáramat, az első két hónapban több kirándulás is volt.

Szeptember 14 - Péntek: Mezőgazdasági kiállítás
- Ez aztán minden évben ismétlődött, minden ősszel elvittek bennünket Kőbányára a mezőgazdasági kiállításra, nem mintha az annyira érdekelte volna az ifjúságot, de a mi iskolánk mellesleg mezőgazdasági tevékenységgel is foglalkozott, mégpedig az 5+1 szerkezetű oktatási rendszerben. Gyengébbek és ifjabbak kedvéért: ez azt jelentette, hogy hétfőtől péntekig folyt a normál tanítás, szombaton pedig volt a politechnika nevű tantárgy (a későbbi gyakorlati foglalkozás elődje), ami nálunk zöldségtermesztő szakot jelentett, egész pontosan zöldségtermesztő és hajtató szakot, ilyen hülye neve volt. Hogy szombatonként mit csináltunk, abba most ne menjünk bele, elég annyi, hogy mivel a kerületben legalább két téesz is volt, általában ott végeztünk valami idénymunkát és néha, főleg téli szombatokon némi elméletet is felszedhettünk.

Szeptember 20 - Csütörtök: Hajókirándulás Visegrádra
- Ez már igazi kirándulás volt, oda-vissza hajóval mentünk. Én már akkor élénk érdeklődést mutattam H. Péter iránt - szerelem első látásra, ugyebár - ez aztán az egész hajókázásra rányomta bélyegét, legalábbis számomra. A szokásos szemezések, beszólások (bár akkor még nem így mondtuk), heccelődések, poénok, szóval, ismerkedtünk rendesen. Emlékszem, visszafelé Tahitótfalunál a híd mellett töltöttünk egy hosszabb időt, azt már nem tudom, milyen okból, talán ott szálltunk volna fel a visszafelé jövő hajóra, még az is lehet, de ez a hely valahogy megmaradt az emlékezetemben.

Október 12 - Péntek: Aquincum
- Hát igen, latinos osztály voltunk, vagyis az orosz mellett nem németet vagy franciát tanultunk, mint a többi párhuzamos osztály, hanem latint. Úgyhogy az aquincumi kirándulás már ennek jegyében telt. Nekem főleg a víziorgona jelentett nagy élményt, meg a régi római sírkövek bevésett feliratainak sillabizálása, na és maguk a romok, elsősorban a romok! A falmaradványok, ahogy a régvolt házakat mutatták, ahogy beléjük, közéjük lehetett képzelni a szobákat, a fürdőket, a padlófűtést! És persze az embereket, akik azokban a helyiségekben laktak, éltek, akik azokon a köveken lépkedtek, amelyeken mi is. Ez fogott meg legjobban az egészből.

Október 13 - Szombat: Kevélynyereg
- Erről nem emlékszem túl sokra, valahogy eltúrázgattunk egészen a kevélynyergi turistaházig - merthogy akkoriban mindenfelé működtek ám turistaházak! Különféle komfortfokozatúak voltak, amin nem valami többcsillagosságot kell érteni, hanem hogy mondjuk, négy-ötszemélyes, avagy tízszemélyes hálótermek voltak-e az illető házban, illetve hogy lehetett-e meleg kaját kapni, vagy csak a saját elemózsiádra számíthattál. A legtöbb turistaházban sem villany, sem víz nem volt, viharlámpák vagy petróleumlámpák, illetve közeli forrás vagy ciszterna szolgáltatta a komfortot. Nomád életmódra voltak berendezkedve, de nagyon népszerűek voltak.
Bár ennek a kirándulásnak nem emlékszem a részleteire, de van hozzá egy képem: egy osztálytársammal, V. Magdival állunk itt a Kevélynyereg felé vezető úton egy turistajelzés alatt. Érdemes felfigyelni mindkettőnk visszafogottan elegáns túraöltözékére: Magdin egy sötétkék mackóruha volt, rajtam pedig valamilyen szövetnadrág, no és A MACKÓFELSŐ! Nem akármilyen ám, hanem ez még annak a mackóruhának a felsőrésze, amit 1957 telén a külföldről érkezett segélyadományból kaptam az általános iskolában. Na mármost, öt évvel azelőtt valamivel azért alacsonyabb lehettem, úgyhogy 1962-re a nadrágját régen kinőttem már, viszont a felső megmaradt épségben és még mindig szolgált. Kék volt, de nem sötétkék, hanem nagyon szép élénk égszínkék, a nyakán, derekán, csuklóján fehér-kék csíkos passzéval, tényleg szép volt és ezek szerint tartós is. Itt ugyan már látszik, hogy hosszában alig ér a derekamig, de azért én csak hordtam, míg szét nem ment annyira, hogy szalonképtelen lett szegény.

Milyen bejegyzések vannak még szeptember-októberben? Hetente rendszeresen ismétlődik a Tánc szó, néha csütörtökön, pénteken, de legtöbbször a szombati napokon. Ez bizony a tánciskolát jelentette. Mert beiratkoztam a gimiben indított tánciskolába, ahová aztán a megfelelő napok délutánján immár köpeny nélkül, kiglancolva, átöltözve visszamentem otthonról.
Nem voltam őstehetség, azt nem lehet rólam állítani, ezért aztán olyan nagyon nem élveztem ezt a dolgot, tele voltam gátlásokkal, de amennyire emlékszem, nemcsak én, hanem a többiek is, fiúk és lányok egyaránt. Feszélyezetten mozogtunk, valahogy mindenkinek kötelesség volt az egész, ez érződött rajtunk mindvégig. Látom, beírogattam mindegyik tánciskolai naphoz a neveket, akikkel azon az órán táncoltam - hát bizony, közülük sokról már azt se tudom, kik voltak.
A tánctanárnő megtanította nekünk az alapvető klasszikus táncokat, keringőt, tangót, szvinget, meg némi latinokat, rumbát, aztán a csacsacsát, ilyesmit, no meg az akkor befutott twistet! Az volt az egészben a legjobb, azt mindenki élvezte.
Hogy én, természetem ellenére tulajdonképpen miért iratkoztam be, arról valami halványan dereng, mintha apám noszogatott volna, hogy nem árt az, ha megtanulom a legfontosabb táncokat, meg hogy legalább jobban megismerkedem a többiekkel, és így tovább - azt hiszem, Apu szeretett volna az akkor normálisnak számító tizenéves "társasági élet" felé terelgetni, bármennyire is idegennek látszott az a világ tőlem és én is idegenül mozogtam abban a világban. Aztán elmúlt a tánctanfolyam és maradt a suli, az osztály, a barátságok, szerelmek, maradtak a lelkizések a lányokkal és maradtak a fiúk, akik engem mindvégig havernak kezeltek, mert olyan jól kijöttem velük (nesze nekem!) - szóval, így kezdődött középiskolás pályafutásom pontosan negyvennégy évvel ezelőtt.

Azt hiszem, fogok még lapozgatni ebben a noteszben máskor is, de most ennyi elég. Jó éjszakát mindenkinek, a kis és nagy iskolásoknak pedig olyan tanévkezdést kívánok, hogy akár negyvennégy év múlva is érdemes legyen majd fellapozniuk az emlékeket.