Szent István ünnepéről a történelmi és vallási rétegeken túl minden évben személyes elgondolkodnivalóm is van. Először is a véletlen úgy hozta, hogy mindkét nagyapámat Istvánnak hívták, tehát ez az ő névnapjuk. Másodszor pedig, 1924-ben ezen a napon halt meg apai nagyapám (már egyszer régebben meséltem erről), égési sérüléseibe halt bele, melyeket akkor szerzett, amikor közvetlenül mellette felrobbant a szeszfőző kazán. Ez az eset mindig a családi legendárium horrorisztikus eleme volt, de a faluban is jól megjegyezték, olyannyira, hogy még a hatvanas években is így azonosították Aput: "a megégett T. fia". Apám kilencéves volt akkor és mivel rajta kívül még öt gyerek volt a családban, nagyapám halálával fokozottan nehéz idők jöttek mindannyiukra, de különösen nagymamámra, akinek egyedül kellett eligazgatnia az inaskorú nagy fiúkat, a kisiskolás Aput és a két kicsi lányt, akik közül az egyik alig múlt egyéves.
A tévéközvetítést a körmenetről minden évben megnézem. Előfordul, hogy ismerősöket is látok, de főleg az embereket szeretem nézni úgy általában. Azokat is, akik a menetben vonulnak - határon túliak, itteniek, városi plébániák saját transzparensük alatt menetelve, vidékiek népviseletben, a falujukból hozott patinás, gyönyörű templomi zászlókkal, lovagrendek tagjai érdekes öltözékekben, cserkészcsapatok, honvédek, huszárok zsinóros mentében, szebbnél szebb lovakon - meg azokat is, akik csak úgy ácsorognak a járdákon végig a Zrínyi utcán, Október hatodika utcán, József Attila utcán és nézik a menetet. Gyerekek apjuk nyakában (ma láttam egy apukát, egyik vállán a lánya, másikon a fia ült, nem ám kicsik, hanem iskolások voltak, de a papa jól bírta, mosolygott nagyon), fiatalok, idősek, férfiak, nők csak állnak a járdán és nézik az úttesten haladókat. Nem tudni, fűzi-e őket valami a mi vallásunkhoz, nem tudni, előre eltervezetten álltak-e ki éppen a körmenet útvonalára, vagy véletlenül jártak arra, nem tudni, mit gondolnak magukban, amikor a menetet látják, de az mindegyikükön látszik, hogy megérinti őket az esemény.
Ma feltűnt valami: a körmenet és a szertartás végeztével a pápai és a magyar Himnusz, meg a Szózat alatt is szinte vigyázzban állt az utca. Nem a Bazilika előtti tér, ahol a résztvevők álltak, hanem az utca, a Zrínyi utca például, a járda népe, akik "csak úgy" ottmaradtak akkor is, amikor a körmenet teljes létszámmal már visszaért a templom elé és a kórus elkezdte énekelni a himnuszokat, szóval, az utca népe mozdulatlanul állt, olyan fegyelmezetten, ahogy spontán összeverődött tömeget csak ritkán látni.
Nekem az már csak ráadás volt, hogy a legvégén, amikor az énekkar belekezdett a székely himnuszba, a kamera lassan ráközelített a székelyudvarhelyi csoportra és végig őket mutatta, ahogy teli torokból énekel a fehér inges fekete nadrágos legényke, az idős férfi és a pártás fejdísszel ékeskedő ifjú lány - egyszóval, a mai este tele volt szebbnél szebb pillanatokkal.
A tévéközvetítést a körmenetről minden évben megnézem. Előfordul, hogy ismerősöket is látok, de főleg az embereket szeretem nézni úgy általában. Azokat is, akik a menetben vonulnak - határon túliak, itteniek, városi plébániák saját transzparensük alatt menetelve, vidékiek népviseletben, a falujukból hozott patinás, gyönyörű templomi zászlókkal, lovagrendek tagjai érdekes öltözékekben, cserkészcsapatok, honvédek, huszárok zsinóros mentében, szebbnél szebb lovakon - meg azokat is, akik csak úgy ácsorognak a járdákon végig a Zrínyi utcán, Október hatodika utcán, József Attila utcán és nézik a menetet. Gyerekek apjuk nyakában (ma láttam egy apukát, egyik vállán a lánya, másikon a fia ült, nem ám kicsik, hanem iskolások voltak, de a papa jól bírta, mosolygott nagyon), fiatalok, idősek, férfiak, nők csak állnak a járdán és nézik az úttesten haladókat. Nem tudni, fűzi-e őket valami a mi vallásunkhoz, nem tudni, előre eltervezetten álltak-e ki éppen a körmenet útvonalára, vagy véletlenül jártak arra, nem tudni, mit gondolnak magukban, amikor a menetet látják, de az mindegyikükön látszik, hogy megérinti őket az esemény.
Ma feltűnt valami: a körmenet és a szertartás végeztével a pápai és a magyar Himnusz, meg a Szózat alatt is szinte vigyázzban állt az utca. Nem a Bazilika előtti tér, ahol a résztvevők álltak, hanem az utca, a Zrínyi utca például, a járda népe, akik "csak úgy" ottmaradtak akkor is, amikor a körmenet teljes létszámmal már visszaért a templom elé és a kórus elkezdte énekelni a himnuszokat, szóval, az utca népe mozdulatlanul állt, olyan fegyelmezetten, ahogy spontán összeverődött tömeget csak ritkán látni.
Nekem az már csak ráadás volt, hogy a legvégén, amikor az énekkar belekezdett a székely himnuszba, a kamera lassan ráközelített a székelyudvarhelyi csoportra és végig őket mutatta, ahogy teli torokból énekel a fehér inges fekete nadrágos legényke, az idős férfi és a pártás fejdísszel ékeskedő ifjú lány - egyszóval, a mai este tele volt szebbnél szebb pillanatokkal.
2 megjegyzés:
Te mindig a lényegét látod meg a dolgoknak!
Szia, megjöttem!
Szia Tyria! :)
Megjegyzés küldése