hétfő, augusztus 21, 2006

Leltározgattam a blogkollégákat, megvan-e épségben mindenki és nagyon remélem, hogy azok is jól vannak, akik tegnap óta még nem írtak semmit. Közben pedig rettenetesen unom már, hogy folyton ilyen világvége-jelenetekre kell felkészülnünk, baromira rühellem és szörnyen haragszom magunkra, a világra, az emberekre, a vegyszergyártókra, a hadianyaggyártókra, a háborúcsinálókra, mindenkire, akik miatt (miattunk!) így felborult minden rend a természetben. És most jönne az a mondat, amit ilyenkor, mint egy verkli, fel szoktam húzni és darálom, hogy ugye senki nem gondolja komolyan, hogy ez természetes itt Közép-Európában, a kontinens belsejében, ahol sehol egy Golf-áramlat, sehol egy óceán, sehol semmi, ami miatt ilyen természeti jelenség kialakulhat? na, szóval ez dühít, miközben persze halálosan kétségbeejt engem, mert azt látom, hogy pillanatok alatt élhetetlen lesz az élet ezen a bolygón. És az, hogy le lehetett-e fújni a tűzijátékot, meg hogy időben jelezték-e, meg hogy figyelembe vették-e, meg hogy most ki hogyan fog ebből is kampányeszközt kreálni október elsejei célokra - hát ezek magasról le vannak ejtve részemről.

3 megjegyzés:

Névtelen írta...

én megvagyok ;-) csak a nyomorult freeblog nem enged publikálni éppen.
pont tegnap volt eszemben, hogy mennyire az aug 20 az egyetlen normális magyar közösségi ünnep, és akkor most ez.... egy ideig biztosan nem lesz olyan, mint eddig.

Névtelen írta...

Én (itteni) tegnap este 21-én realizáltam, mi is történt. Teljesen lebénultam. Ma reggel mutatták is a hirekben a férjem látta, bár az este készült felvételeken nem sok látszott. Szerintem a trópikusra fordult időjárás produkálja(ta) ezeket az erős viharokat..

Névtelen írta...

Én is megvagyok, bár én oda nem tegnap írtam utoljára...