Idejöhetne Hargitai András, igen, az úszóbajnok, de állatorvosi minőségében és elmagyarázhatná a szomszédainknak, amit évekkel ezelőtt hallottam tőle, hogy egy kutyával nem csak annyi a teendő, hogy adunk neki enni-inni, aztán magárahagyjuk, hanem a kutyával foglalkozni kell. Ez a szomszéd fiatal házaspár itt már a harmadik kutyát veszi ki a menhelyről. Na mármost, a legelső kivett kutya nem tűri ezt a harmadik kivett kutyát, ez a legfrissebb probléma, de eddig is volt gond rengeteg. Amikor a télen még csak a legelső kutya volt náluk, az rendszeresen megszökött, ha ők nem voltak itthon: valami hihetetlen akrobatamutatvánnyal átmászott a kétméteres vaskerítésen, miközben őrjöngött, amikor leért, elrohant, majd kis idő múlva visszajött, megint őrjöngött, aztán visszamászott a kerítésen szinte elképzelhetetlen módon (ugyanis a kerítés nem rácsokból, vagy lépcsőként használható elemekből áll, hanem egybefüggő vaslemezből, de ez sem volt neki akadály).
Megoldásként azt találták ki, hogy megkötötték a szerencsétlent. Aztán kihoztak a menhelyről még egy kutyust, aki szabadon jár a kertben (elképzelhető, mennyire frusztrálja ez a tény a másik, láncra kötött ebet), most pedig idekerült egy harmadik kutya, akit szegény első számú eb nem tud elviselni - előfordul ilyesmi kutyáéknál is, nemcsak az embereknél. Ennélfogva most, éjjel fél egy körül már legalább negyedszer jött ki a fiatalasszony és próbálja megrendszabályozni az ebet, kevés sikerrel. Ja, mert most az a legújabb, hogy második napja az első számú kutyát hátrakötötték a kert elkerített részébe, úgyhogy most onnan ugatja folyamatosan a nemkívánatos négylábú ellenséget.
Szép, szép, ha valaki segíteni akar szegény gazdátlan, hányatott sorsú állatokon, de ne így, könyörgöm! Ugyanis a kutyákkal való érintkezésük annyiból áll, hogy etetik őket, aztán ha hangosak, vagy ugrálnak, akkor rájukordítanak, de legtöbbször még oldalba is rúgják nyomatékképpen (nem túlzás, sokszor voltam szemtanúja ennek). Foglalkozni velük, szeretetet adni nekik, megpróbálni megérteni, mit miért tesznek, mi lenne jó nekik, na, azt nem, még véletlenül sem. Mire jó ez? Sorra teszik dilissé az idekerülő kutyákat, inkább hagyták volna őket békében a menhelyen, hátha kifogtak volna szerencsétlenek valami normális gazdit.
Megoldásként azt találták ki, hogy megkötötték a szerencsétlent. Aztán kihoztak a menhelyről még egy kutyust, aki szabadon jár a kertben (elképzelhető, mennyire frusztrálja ez a tény a másik, láncra kötött ebet), most pedig idekerült egy harmadik kutya, akit szegény első számú eb nem tud elviselni - előfordul ilyesmi kutyáéknál is, nemcsak az embereknél. Ennélfogva most, éjjel fél egy körül már legalább negyedszer jött ki a fiatalasszony és próbálja megrendszabályozni az ebet, kevés sikerrel. Ja, mert most az a legújabb, hogy második napja az első számú kutyát hátrakötötték a kert elkerített részébe, úgyhogy most onnan ugatja folyamatosan a nemkívánatos négylábú ellenséget.
Szép, szép, ha valaki segíteni akar szegény gazdátlan, hányatott sorsú állatokon, de ne így, könyörgöm! Ugyanis a kutyákkal való érintkezésük annyiból áll, hogy etetik őket, aztán ha hangosak, vagy ugrálnak, akkor rájukordítanak, de legtöbbször még oldalba is rúgják nyomatékképpen (nem túlzás, sokszor voltam szemtanúja ennek). Foglalkozni velük, szeretetet adni nekik, megpróbálni megérteni, mit miért tesznek, mi lenne jó nekik, na, azt nem, még véletlenül sem. Mire jó ez? Sorra teszik dilissé az idekerülő kutyákat, inkább hagyták volna őket békében a menhelyen, hátha kifogtak volna szerencsétlenek valami normális gazdit.
5 megjegyzés:
Nem feltétlenül a fiatalok a hibásak, ők jót akartak, olyan kutyát választottak, aminek halál lenne a sorsa. Jó szívű emberek.
Nekem is van kóbor kutyám, nagyon nehéz vele bánni, mióta itt van, minden energiámat leköti, minden nap történik valami vele. Sajnos a kutya az olyan, ha rászokott a csavargásra, csak egy társ lehet az, aki leszoktatja, aki miatt otthon marad. Szegényeknek ez sem jött össze. Nekem sikerült, pont a kóbor kutya tartja vissza a másikat. Ez nagyon ritka szerencse.
Az embereknek kellene felnőni már annyira, hogy tudatosodjon bennük, a kutya tíz évre szól, nem plüss állat, él mozog, kutyagumit termel. Kiválasztáskor nem külsőt, a fajta jeleget vegyék figyelembe, ivartalanítsák, ha nem akarnak utódot.
Bocs
Teljesen igazad van, ők biztosan jót akarnak, csak nem jól csinálják, mert egyáltalán nem foglalkoznak a kutyákkal. Megmentik őket, de aztán ordibálásban és odébbrúgásban merül ki a kapcsolatuk az állatokkal.
az a baj, hogy így távolról könnyű volna erre bármit is mondani, olyanokat pl, minthogy föl kellene hívni a menhelyt és elmesélni a történteket, szerintem nem vizsgálták meg alaposan, hová kerül a kettes és hármas sz. kutya.
meg olyanokat, hogy a láncon tartás gyakorlatilag kimeríti az állatkínzás kereteit. szóval ha harcos állatvédő lennél... de persze teljesen tisztában vagyok a helyzeteddel, egy újabb érv ez is, hogy megértsem a költözhetnékedet, drága bikfic.
Nézd, a menhely úgyse venné vissza a kutyákat, meg nyilván nincs is joga hozzá, és azt hiszem, nem nagyon vizsgálódnak, amikor kiadnak egy kutyust, örülnek, hogy eggyel kevesebb marad náluk. Én meg nem játszom harcias szomszéd nénit, bár a múltkor, amikor a jelenlétemben rúgta fel a fiú az egyik ebet, mert rossz helyen csámborgott, akkor azért megjegyeztem, hogy "jaj, szegény!" - dehát a gazdik a maguk huszonegynéhány évével már túl vannak a nevelhető koron.
hát igen.
amúgy a menhelyeknek -elviekben- úgy kell működniük, hogy utólag körbenéznek a befogadott kutyánál. karakánabb helyeken vissza is veszik az állatot. persze ebben benne van az is, hogy ha járótávolságra van az örökbefogadott a menhelytől.
a nevelhetőség már megint egy nagyon provokáló dolog, de azt inkább nem itt mondom.
teljesen megértelek, amúgy, a családon kívül szerintem a szomszédokkal a legnehezebb, ha és amennyiben valakivel nehéz valami.
Megjegyzés küldése