Szerintem az élet

Azt olvasom egy Tordai Terivel készült riportban, hogy ma is úgy érzi, mintha 16 éves lenne. Nahát ez az, én is úgy érzem, ha nem is tizenhat, de mintha huszonhat lennék (későn érő típus voltam, nálam a huszonhat felelt meg a tizenhatéves szintnek). Ha elgondolom, mennyire gyerekes dolgaim voltak akkoriban és mennyire éretlenül szemléltem a világot, pedig már tanárnéniként üzemeltem, néha az is előfordult, hogy tekintélyem volt a gyerekek előtt, de azért kizárólag fehér köpenyben mertem csak dolgozni, kékben* soha, mert attól féltem, tévedésből hátbaver valamelyik kölyök a folyosón.
*hátha nem érthető: akkoriban a gyerekek sötétkék köpenyben jártak suliba


Aztán megint olvasom az Antal Imréről készült tragikus szappanopera éppen esedékes heti riportját és forr bennem a méreg azért, hogy senki nem tesz érdemben semmit. Hetek, hónapok óta folyamatosan ontják a lapok a róla szóló híreket, tévében mutatják, szinte naprakészen követhető, hol van éppen, melyik kórházban, szanatóriumban, rehabilitációs intézetben és mégsincs egyetlen hivatalos szerv sem, amelyik valamit lépne az érdekében. Többé-kevésbé ismert, hogy az a bizonyos, a semmiből hónapokkal ezelőtt felbukkant "jótevő" asszisztens egy közismert szélhámos (Baján többeket becsapott, nagy pénzeket csalt ki tőlük), aki mostanában már nem gondoskodik róla, ellenben a lakáskulcsát magánál tartja, valamint meghatalmazás alapján "kezeli" a pénzügyeit. Most előkerült egy régi jóbarát és csak reménykedni lehet, hogy ő tényleg jót akar, amikor azt ígéri, kiviszi a kórházból és saját házába költözteti, meg aztán abban is csak reménykedni lehet, hogy mire majd visszamegy érte, addigra a csaló asszisztens nem csempészi ki megint valami világvégi intézetbe, mint a múltkor.
Mindezeket én, aki csak egy-két lapot olvasok, internetes híreket nézek és nagyritkán a Fókuszt az rtl-en, szóval én, a mezei polgár is kívülről tudom - de kérdem én, hol van most egy önkormányzati hivatalos testület, egy gyámhatóság, vagy fene tudja, micsoda, akinek az lenne a dolga, hogy ilyenekre odafigyeljen? Ők is nyilván olvassák, hallják, nézik ezeket a híreket, amint egy hetvenéves, mellesleg szuperintelligens, művelt, értékes ember ide-oda sodródik lelkiismeretlen emberektől kifosztva. Azt most nem érdemes elemezni - pedig megérne pár szót - hogy hogyan juthat ide egy fenti értékekkel rendelkező ember, miért történhetett, hogy amikor élemedett korában elveszítette a mindig támaszául szolgáló édesanyját, ötvenvalahány éves férfi létére teljes önállótlanságban állt a világban és egyrészt az alkoholba menekült, másrészt pedig abszolúte naivan megbízva mindenkiben hagyta többször is kifosztani magát. De ez már mindegy, a lényeg, hogy most, amikor bajban van, nincs egyetlen hatóság sem, aki hivatali kötelességből utánanézne a körülményeknek és kivizsgálván a helyzetet, cselekedne végre. Ha a Damjanich utcában bármelyik idős, beteg lakóról bejelentést tennének a szomszédai hasonló okok miatt, a hatóságnak abban az ügyben is kötelessége lenne eljárni és megoldást találni, pedig X vagy Z néniről/bácsiról nem írna naponta az újság.
Meg még az is a véleményem, hogy a storymagazinék és bestmagazinék is jobban tennék, ha a kórházi fényképezgetés helyett/mellett inkább felkeresnék az illetékes hatóságot és kicsit meglökdösnék őket a Nyírő Gyula Kórház szenvedélybetegeknek fenntartott osztálya irányában, mivel A. Imre most éppen ott fekszik, meg a Damjanich utca irányában, mert ott van a lakása, aminek a kulcsait hónapok óta nem kapja meg, de főleg a csaló asszisztens, akármilyennevű Erika irányában, hogy végre történjen valami ennek a szerencsétlen, szó szerint jobb sorsra érdemes embernek az érdekében, hogy azt a kevés időt, ami még hátravan neki, ne ide-oda hányódva, méltatlan körülmények közt töltse el.
Persze csak akkor, ha ez az egész sztori elejétől a végéig igaz.